vissza a főoldalra

 
Pécs-decentrum Kulturális egyesület

Rendezvényeink

2010
2011

GALÉRIA

Kultúroltás Fesztivál-hangulat
Két napos kultúr-konferenciát rendezett a Pécs-decentrum Kulturális Egyesület április 9-10-én Pécsett a Civil Közösségek Házában az EKF 2010-es program keretében. A Kultúroltás Fesztiválon neves tudósok, irodalomtörténészek, vallástörténészek – akik egymás szempontjából laikusok – osztották meg egymással gondolataikat a Balkán, Találkozás és Irodalom kapcsán. A kerekasztal-beszélgetéseken szó volt többek között Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács című regényéről. Különböző diszciplínák szemszögéből bepillantást kaphattunk a balkáni irodalomba is, továbbá bemutatkozott A perifériáról a centrum (pc) kötet szerkesztősége. Emellett közéleti kerekasztal-beszélgetések zajlottak közös dolgainkról, kultúráról és politikáról. Jelen voltak a Műút, a DNS irodalmi folyóiratok, illetve Papp Ágnes Klára is beszélt új könyvéről. Kikapcsolódásképpen a fiatal felnőttek és a gyerekek kézműves foglalkozásokon vettek részt Pongrácz Éva és Csille Márta vezetésével, továbbá a Fanyuszi zenekar és az Üres Tér Társulat szórakoztatták a résztvevőket igényes előadásaikkal.
A találkozás-átjárhatóság-(köz)élet-művészet szellemisége hatotta át ezt a két napot. Olyan emberek találkoztak egymással, akik egy asztal köré ülve képesek együtt gondolkodni – együtt a közönséggel. V. Gilbert Edit még az első napon azzal nyitotta a konferenciát: „labdákat dobálunk egymásnak”. A labdákat pedig mindenkinek sikerült elkapnia és a saját szemszögéből bedobnia a kosárba, melyből bárki kedvére szemezgethetett.

Galéria

Részletes program:

Kultúroltás szórólap

Kultúroltás plakát

KÜLFÖLD, KULTÚRA, KIBESZÉLÉS

Az ŐSZI DÓZISSAL folytatódik a KULTÚROLTÁS 2010. SZEPT. 11-én, szombaton az ORIGÓ-HÁZban (Pécs-Mecsekszabolcs, Komlói út 94.) erdélyi rendezők dokumentumfilmjeivel (10.00-13.00: Boros Zoltán: Magyarok a Balkán kapujában, B. Nagy Veronka: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm), beszélgetünk a megértés esélyéről szórványban, kisebbségben, határhelyzetben 15.00-16.30-ig, majd fiatal zenészek és költők hívják fel magukra a figyelmet, végül mulatsággal zárunk.

• Eközben a ház más termeiben képzőművészeti játszóház zajlik Pongrácz Éva művésztanár vezetésével: színes képfolyamot állítanak össze a világ különböző kultúráinak és vallásainak gazdag tartalmi-képi világából.

• Pihenésül 12.30-tól Fanyuszi gyerekzenekar játszik nekik, 13.30-15:00-ig pedig Papp Zoltán PTE 1-s gyakorlós gyermekszínjátszó csoportja előadja a Pad című musicalt!

Egy hét múlva, SZEPT. 18-án a KANTABÁR kávéházban (Pécs, Irgalmasok utcája 6.) 10.00-11.00-ig performance lesz Horváth Viktor Török tükör című könyvéből, majd
• 11.00-11.30: Kázin-koncert,

• 12.00-14.00-ig pedig kerekasztal-beszélgetés kortárs művészet és közönsége, főváros és vidék viszonyáról, a magyar kultúra törésvonalairól. Nemzeti, nemzetközi és kultúrán belüli traumák feloldásának lehetőségéről az irodalom, a művészet és a közéleti kibeszélés által. Beszélgetők: Mile Lajos (az LMP parlamenti képviselője), Nagy Márta (keramikusművész, egyetemi tanár), Nyári Zsolt (szobrászművész).

• 15-16.30-ig pedig azt firtatjuk, hogy milyen a mai Magyarországon nemzetiséginek vagy külföldinek lenni. Fiatal pécsi írók és zenészek bemutatkozása és zenés mulatság zárja ezt a napot is, s gyerekprogramok zajlanak párhuzamosan: Csille Márti nemezel a kertben velük, s a Fanyuszi zenél nekik.

Részletes program:

Kultúroltás Őszi Dózis

Kultúroltás az Origóban

Kultúroltás a Kantabárban

KORTÁRS MŰVÉSZET ÉS KÖZÖNSÉGE

SZEPT. 16-17: ORIGÓ-HÁZ (Pécs-Mecsekszabolcs, Komlói út 94.)
SZEPT. 16.:

  • „Vedd le!” Stettner Zoltán színháza
  • 10.30-12.00: A kortárs művészet és közönsége. Mi teszi élővé az irodalmat, a színházat, más művészeti ágakat? Hogyan találkozik (műélvezés közben és után) alkotó és befogadó, mű és fogyasztója, szakma, kritikus, közvetítő, közönség? Kerekasztal a kortárs művészeti médiumokról, az irodalomközvetítés intézményeiről, az irodalom, vizuális művészetek, zene viszonyáról, együtthatásáról. Kánonok, szubkultúrák. Tudatában vagyunk-e értékeinknek? Ismerjük, elismerjük-e zeneszerzőinket, íróinkat, képzőművészeinket – vagy csak  a saját táborbelieket? Vannak-e közös fórumok, közegek? Kikről tudnak külföldön művészeink közül? Hogy látnak minket más országokból? Ezt kérdezzük vendégeinktől, s beszéljük meg a látott-hallott darabot is a meghívott alkotóművészekkel és kritikusokkal. Eközben: bevezetés NAGY MÁRTA KERAMIKUSMŰVÉSZ és KÖLES FERENC SZÍNMŰVÉSZ  SZELLEMI MŰHELYébe
  • 12.30-13.00: a Rua zenekar koncertje
  • 13-14.00: Bevezetés WEBER KRISTÓF ZENESZERZŐ SZELLEMI MŰHELYébe
  • 14.00-15.00: fogadás
  • 15.00-16.30: A kortárs művészet és közönsége, folyt.: Kerekasztal a nemzeti, nemzetközi és kultúrán belüli traumák feloldásának lehetőségéről, a nőiség megélésének módjairól s annak reflektálásáról az irodalom, a művészet segítségével. LJUDMILA ULICKAJA: SZONYECSKA című KISREGÉNYÉNEK BIBLIOTERAPIKUS MEGKÖZELÍTÉSE: Szonyecska és a feministák címmel.  PAPP ÁGNES KLÁRA, V. GILBERT EDIT, SCHADT MÁRIA, GÁSPÁR GABRIELLA – és a meghívott alkotók.
  • 16.00–16.30: kávészünet
  • 16.30-17.30: Sajátszöveg-válogatás mai pécsi fiatal írók verseiből / prózáiból / műfordításaiból. A Pécsi Szalon Kör felolvasása
  • 17.30-19.00: Beszélgetés erről s a nap folyamán lezajlott és közösen megélt irodalmi-művészeti-eseményekről. Kritikusok, irodalomtörténészek, biblioterapeuták általi moderált, mediált együttes értelmezés NYÁRI ZSOLTSZOBRÁSZMŰVÉSZ közreműködésével, majd az ő bemutatkozása.
  • 19.00: Záróakkordok: fesztiválfelező zenés-táncos mulatság a résztvevők közreműködésével

SZEPT. 17.:

  • 10.00-11.00: Gyerek-kerekasztal: hogyan látnak ők – minket. Kötelező olvasmányok, élet az irodalommal
  • 11.00 – 12.00: A Vers ellenforradalma. Horváth Viktor költő ad elő és foglalkoztatja a résztvevőket
  • 12.00-13.00: Fogadás
  • 13.00-13:30: Papp Zoltán gyermekszínjátszó csoportja adja elő a Tűvétevők című Illyés Gyula-darabot
  • 13.30-14.00: a megbeszélés folytatása, zárása
  • 14.00: egyesületi közgyűlés.

Gyerekkaraván:

  • 10.00-14.00: A fentiekkel párhuzamosan a szomszédos Gyerekkaravánban i gyerekprogramok zajlanak
  • Folyamatosan: Origótól a Templomig. Hármas csoportok indulnak egyórás decentrum-felderítő útra.
  • 14.00-tól 14.30-ig a Fanyuszi gyerekzenekar játszik nekik, s drámajátékos-bábos – velük.
  • Egyidejűleg folytatásos könyvet is írnak helyben a résztvevők